Honlap készítés
A különböző konstrukciókban készülő honlapok a különböző helyzetben és állapotban lévő honlap készíttetők igényeihez igazodik, mindenki talál itt megoldást honlapjának elkészíttetétéshez, elkészítéséhez!vagy mégsem?
Készítse el az Ön honlap konstrukcióját!
A kidolgozott konstrukciókat tekintse mintának, ám a honlap készíttetésnek nem lehet akadálya sem a pénz, sem pedig a működtetéshez szükséges ismeretek hiánya.
A honlap készítésében aktívan és konstruktív módon részt vesz folyamatosan, s eközben könnyedén megtanulhatja annak minden részletét használni, a fizetés módjában pedig megegyezünk.
Kiindulási pontnak használhatja az alábbi konstrukciókat:
GevaPC honlapok konstrukciói
Előre nem kell fizetni semmit, hiszen amig nem derítjük ki mire is van Önnek szüksége, addig azt sem tudhatjuk mennyibe fog kerülni, mennyi időt és munkát kell a fejlesztőnek és Önnek ráfordítania.
Amit előre lehet tudni:
- Honlapja drupal alapokon készül (dokumentáció és licence www.drupal.org)
- Apache-PHP-MySQL hármas szolgáltatás (optimális esetben) szükséges hozzá, s ha nincs ilyen tárhelye, akkor a GevaPC tárhelyén bérelhet (kedvező áron, lásd Tárhelyszolgáltatás), a tárhely bérleti díját állnia kell, szerződés keretében.
- A tárhelyre a drupalt (WordPress, Joomla, ...) feltelepítem, s ezen telepítés a honlap készítés kezdő árában benne foglaltatik. Ebben az állapotban már át is veheti és fejlesztheti tovább honlapját akár egyedül is.
- A további funkciók megvalósításához további modulokat kell feltelepíteni és beállítani, az ár ezen további összetevők árából fog kialakulni.
A modulok telepítését már Ön is végezheti, vagy kérheti is ennek telepítését, eszerint van az egyes moduloknak külön telepítési ára (általában 5 - 15 000 Ft)s egy másik, amely a modul teljeskörű beállítására is vonatkozik. - A honlap elkészítésekor igyekezzen minden ismeretet elsajátítani - ez mindkettőnknek jó - mivel a honlap átadását követően már csak külön tanácsadásban kérheti a segítséget, amelyért a továbbiakban külön - a honlap készítés díjától függetlenül - fizetnie kell.
- A honlap elkészültéig a verzió frissítést elvégzem - honlap motor + kiegészítő modulok frissítése -, átadást követően - amikor szükségessé válik a verzió frissítés, akkor azt külön megállapodás keretében kérhető, vagy végeztetheti hozzáértő szakemberrel, vagy akár saját maga is.
- A honlap üzemeltetéséhez külön megállapodásban kérhető szakmai támogatás is, s ennek keretében akár a rendszeres és folyamatos frissítést is elvégeztetheti. A frissítés nyújtja Önnek az esélyt arra, hogy az internet változásait követő, naprakész honlapja lesz, sosem avul el.
- Jelen honlap (ugyancsak drupal honlap) belső, érdeklődők és látogatók elől zárt felületén tud majd kérdezni, s a külön, kizárólag ügyfelek számára elkészített tanulmányokat, leírásokat olvasni és használni. Itt találhat részletes leírást az egyes modulok használatához és használatáról,s olvashatja más honlap tulajdonosok kérdéseit, az arra kapott válaszokat.
A leírások az Ön kérdéseinek megfelelően fognak bővülni és gyarapodni.
A konstrukciók a különböző tartalmi elemekből, időtervekből és a fizetési variációkból állnak össze, részletek az egyes konstrukcióknál.







