Honlap készítés

A különböző konstrukciókban készülő honlapok a különböző helyzetben és állapotban lévő honlap készíttetők igényeihez igazodik, mindenki talál itt megoldást honlapjának elkészíttetétéshez, elkészítéséhez!
vagy mégsem?

Készítse el az Ön honlap konstrukcióját!

A kidolgozott konstrukciókat tekintse mintának, ám  a honlap készíttetésnek nem lehet akadálya sem a pénz, sem pedig a működtetéshez szükséges ismeretek hiánya.
 
A honlap készítésében aktívan és konstruktív módon részt vesz folyamatosan, s eközben könnyedén megtanulhatja annak minden részletét használni, a fizetés módjában pedig megegyezünk.
Kiindulási pontnak használhatja az alábbi konstrukciókat:

GevaPC honlapok konstrukciói

Előre nem kell fizetni semmit, hiszen amig nem derítjük ki mire is van Önnek szüksége, addig azt sem tudhatjuk mennyibe fog kerülni, mennyi időt és munkát kell a fejlesztőnek és Önnek ráfordítania.

Amit előre lehet tudni:

  1. Honlapja drupal alapokon készül (dokumentáció és licence www.drupal.org) 
  2. Apache-PHP-MySQL hármas szolgáltatás (optimális esetben) szükséges hozzá, s ha nincs ilyen tárhelye, akkor a GevaPC tárhelyén bérelhet (kedvező áron, lásd Tárhelyszolgáltatás), a tárhely bérleti díját állnia kell, szerződés keretében.
  3. A tárhelyre a drupalt (WordPress, Joomla, ...) feltelepítem, s ezen telepítés a honlap készítés kezdő árában benne foglaltatik. Ebben az állapotban már át is veheti és fejlesztheti tovább honlapját akár egyedül is.
  4. A további funkciók megvalósításához további modulokat kell feltelepíteni és beállítani, az ár ezen további összetevők árából fog kialakulni.
    A modulok telepítését már Ön is végezheti, vagy kérheti is ennek telepítését, eszerint van az egyes moduloknak külön telepítési ára (általában 5 - 15 000 Ft)s egy másik, amely a modul teljeskörű beállítására is vonatkozik.
  5. A honlap elkészítésekor igyekezzen minden ismeretet elsajátítani - ez mindkettőnknek jó - mivel a honlap átadását követően már csak külön tanácsadásban kérheti a segítséget, amelyért a továbbiakban külön - a honlap készítés díjától függetlenül - fizetnie kell.
  6. A honlap elkészültéig a verzió frissítést elvégzem - honlap motor + kiegészítő modulok frissítése -, átadást követően - amikor szükségessé válik a verzió frissítés, akkor azt külön megállapodás keretében kérhető, vagy végeztetheti hozzáértő szakemberrel, vagy akár saját maga is.
  7. A honlap üzemeltetéséhez külön megállapodásban kérhető szakmai támogatás is, s ennek keretében akár a rendszeres és folyamatos frissítést is elvégeztetheti. A frissítés nyújtja Önnek az esélyt arra, hogy az internet változásait követő, naprakész honlapja lesz, sosem avul el.
  8. Jelen honlap (ugyancsak drupal honlap) belső, érdeklődők és látogatók elől zárt felületén tud majd kérdezni, s a külön, kizárólag ügyfelek számára elkészített tanulmányokat, leírásokat olvasni és használni. Itt találhat részletes leírást az egyes modulok használatához és használatáról,s olvashatja más honlap tulajdonosok kérdéseit, az arra kapott válaszokat.
    A leírások az Ön kérdéseinek megfelelően fognak bővülni és gyarapodni.
A konstrukciók a különböző tartalmi elemekből, időtervekből és a fizetési variációkból állnak össze, részletek az egyes konstrukcióknál.

A honlap készítés folyamata

nagyító alattnagyító alattAzt szeretném, hogy a honlap megrendelőim előre ismerjék a készítés egyes lépéseit, azok sorrendjét s menet közben pontosan be tudják azonosítani az aktuális állapotot, a honlap készítés előrehaladottságát.

Következzék tehát a mikor-mit-miért kérdésre a válasz

Honlap készítés mérföldkövei

A mérföldkővel azonosítjuk az egyes lépések megtörténtét

  1. Első kérdésekre válasz - tisztán 'papírmunka',
    amikor rögzítjük az egyes válaszokat, elemzéseket
    Alapvető információk tisztázása történik, tartalom kategórizálás, feltételek és elvárások meghatározása a jövőbeni honlap működéséhez.
    Nem egyedül kell elkészíteni, sokkal hatékonyabb, ha ezt együtt készítjük el, valamint a kitöltendő dokumentum útmutatót is tartalmaz.
  2. Funkciók meghatározása -
    pl.: árajánlat űrlap, hírlevél, Kapcsolat űrlap, Online tanácsadás, fórum, vendégkönyv,...
  3. Árajánlat és egyezség, szerződéskötés
  4. Kötelező jellegű oldalak elkészítése papíron.
    Jogi nyilatkozat, Rólunk, Impresszum, Elérhetőség és hivatalos adatok, engedélyek, adószám,...
  5. A honlap szerkezeti váza készül
    Mi hova kerül és mit honnét lehet elérni, nyitóoldal felépítése
    Fő elemek (menük, tartalom, fejléc, lábléc,...) helyének meghatározása
  6. A honlap designja
    - színe, színséma meghatározása;
    - folyamatos egyeztetések alapján halad a grafika kialakítása.
  7. Jogosultságok, felhasználói csoportok
    - kik fogják használni, karbantartani és adminisztrálni, s ez alapján kinek mihez lesz joga a honlapon.
  8. Internetre kerül a honlap
    -tárhely szerződés megkötésének időpontja
  9. Tesztelés, javítások és betanulás

Első kérdések

A kérdések megválaszolása a tervezés megkezdéséhez szükséges.

Cél: a honlap céljának tisztázása, az elérendő cél meghatározása és rögzítése.
Rögzíteni feltétlenül kell azért, hogy a fejlesztés alatt folyamatosan ellenőrizhető legyen és korrigálható. A funkciók meghatározása is már úgy történik, hogy mindig azt a kérdést tesszük fel, hogy az hogyan és milyen mértékben szolgálja a célt, egyáltalában kell-e hozzá?!

A kérdések megválaszolását jobb csoportosan végezni, az ötletek és a feltérképezés alaposabb ilyen esetekben. Érdemes ebbe a munkába bevonni a vállalkozás vagy cég munkatársait, különösen azokat, akik a későbbiekben munkájuk révén kapcsolódnak a honlaphoz, feladatuk is lesz a honlapon.

Egyéni vállalkozóknak, magán személyeknek ajánlom, hogy Ők is kérjék mások véleményét, s a megválaszolásba vonjanak be engemet is, az információkat a honlap készíttető rendelkezésére kell bocsátani.

A honlap készítés bizalmi feladat

A honlap sikeréhez szorosan hozzátartozik, hogy ne csak meghatározzuk a honlap célját, de a mögötte rejlő üzleti érdekek is világosak legyenek a fejlesztő számára. Csak ilyen módon képes a célnak leginkább megfelelő honlap elkészítésére.

A rendelkezésre bocsátott információkat üzleti titokként kezeljük, s azokat semmiféle okból vagy céllal harmadik fél számára sosem adjuk ki.

A fejlesztés sikere a GevaPC számára is ugyanolyan fontos, mint a megbízó számára, a sok-sok tudást és ismeretet mindannyiunk előnyére szeretnénk fordítani, s a megbízóink sikere egyben a GevaPC sikere is Wink

A kérdéssort tartalmazó dokumentum alább letölthető, elérhető a készíttetésben eddig a fázisig eljutott megrendelőink számára.

Kérem regisztráljon itt a honlapon, s a belső ügyfélkör jogosultságainak elérését kérje a honlap kapcsolat űrlapján.

Honlap funkciók

A funkciók határozzák meg a honlap kimenetét, a nyújott szolgáltatások körét:

Drupal honlap alapfunkciók, és lehetséges további funkciók közül a leggyakrabban előfordulók:

  • Jogosultságok beállítási lehetőségei és felhasználói csoportok kezelése; 
  • Fórum
  • Taxonomy - a tartalmak kategórizálásának lehetősége
  • Blognaplók
  • Könyvek létrehozása
  • Kapcsolat űrlap
  • Fájl feltöltés lehetősége
  • Hozzászólási lehetőségek
  • Keresés a tartalomban
  • Vendégkönyv
  • Szavazás
  • Chatszoba
  • Kép illusztrációként és képgaléria a kategórizálandó képek számára
  • Képeslap küldés
  • Lightbox - a képek különleges megjelenítéséhez;
  • Szövegszerkesztési lehetőség Wisywig szövegszerkesztővel (TinyMCE vagy FCKEditor)
  • Tetszőleges űrlap összeállítái lehetőség (pl.: árajánlatkérő űrlap, tanfolyami jelentkezési űrlap, rendelés, stb
  • Robotok távoltartásához CHAPTCHA modul
  • SEO blokk - a honlap kereső optimalizálásához
  • Tartalmak mail-ben történő továbbításának lehetősége
  • Értesítés új tartalomról
  • Hírlevél
  • RSS csatornák
  • webáruház
  • online tantermi képzések, kurzusok bonyolításához
  • Quiz - online automatikusan értékelhető -, feladatok és tudás tesztek elkészítéséhez
  • ...minden egyedi elképzelést megalkotunk...

0. azaz alap honlap

Kiknek ajánlom az alap konstrukció?

Ezt a konstrukciót ajánlom mindazoknak, akik első honlapjukat szeretnék készíttetni, vagy régi honlapjukat cserélni egy korszerű CMS rendszerre.

Ajánlom akkor is ezt a konstrukciót, ha nem túl járatosak még az alkalmazható internetes technikák terén, esetleg nem tudják behatárolni magabiztosan hogy hova is szeretnének eljutni az interneten, vagy gyorsan kell a honlap.

Ezzel az alap csomaggal feltárhatják saját tapasztalataik révén az ajánlkozó lehetőségeket, látogatóik és felhasználóik igényeit, s folyamatosan bővíthetik szolgáltatásaikat, miközben rééreznek az internet nyújtotta lehetőségekre és szeretnék maximálisan kihasználni.

A konstrukció kiváló alapja minden további elképzelésnek, fejlesztésnek. Tartalmazza mindazt, amire feltétlenül szükség van egy dinamikus honlaphoz, nagyon sok mindent meg lehet vele oldani.

A csomag tartalma és árai:

Dinamikus tárhely, részletek: Tárhelyszolgálatás)

Domain regisztráció díja: 3 600 Ft/2év - új domain regisztráció esetében

Honlap: 120 000 Ft egyszeri díj

Honlap funkciók:

- Webes - böngészőből elérhető - adminisztrációs felület a tartalom bővítéséhez, formálásához,

- A vállalkozás, cég logojának, szolgenjének és küldetésének megjelenítése,

- Felhasználó regisztráció (autómatikusan vagy adminisztrátor által), két felhasználói csoport jogosultságokkal;

- Blog, fórum, könyv, oldal és kép tartalommal való feltöltés lehetősége + a megrendelő által átadott információk alapján a kötelező tartalmak elkészítése (Rólunk, Jogi nyilatkozat, Elérhetőségek)

- Képek felvitele és képgalériák létrehozásának lehetősége;

- Tartalmak formázásához wysiwyg szövegszerkesztő;

- Kapcsolat űrlap az üzenetküldéshez;

- Tartalom kategórizálási lehetősége;

- Naplózott események, látogatottsági statisztika;

- Hozzászólási lehetőség a tartalmakhoz;

- Változtatható menürendszer, amelybe a kötelező oldalak elérhetősége - azok elkészültekor - belekerülnek, s a továbbiakban a menük is bővíthetők és újak hozhatók létre;

- CAPTHA a spamek szűréséhez

- Design a szabadon választható drupal sminkek közül, vagy a GevaPC ingyenes sminkjei közül.

Az egyedi megjelenés igényelhető hozzá, ám ezt ez a 0. honlap konstrukció nem tartalmazza, igény esetén az egyedi megjelenés a konstrukción túl fizetendő. Az egyedi honlap dizájn, azaz drupal smink készítéséről többet is megtudhat:

- ...

Fontos megjegyzések:

A honlap működtetése minimális utógondozást és munkát igényel: a honlap motor biztonsági frissítés kiadásakor, modulok frissítésekor. Ezt évente körülbelül 4-5 alkalommal érdemes elvégeztetni, költségeit a honlap készítés díja nem tartalmazza, az üzemeltetés támogatás szolgáltatás (havi átalánydíj fejében, amelynek összege az adott honlap összetettségétől, a támogatás igény mértékétől függ, egyedi megállapodás szükséges hozzá.) igen.

A fenti szolgáltatások egyike sem tartalmaz egyedi megjelenést, ezt szintén külön kell igényelni és lehet választani a lehetőségek közül. Erről részletesen olvashat itt: Egyedi honlap megjelenés - Drupal smink

1. honlap konstrukció

A honlap konstrukció erőssége:honlap készítéshonlap készítés

  • Több idő van a tervek elkészítésére és a megvalósításra, így előzetes rákészülésre nincs szükség, gyorsan bele lehet fogni.
  • Induláskor a teljes ár 20%-a, egy egyszeri üzembehelyezési díj fizetése;
  • Az ár további egyenletes részletekben, történő fizetése - nem jelent nagy anyagi megterhelést a megrendelő számára.

A honlap konstrukció gyengéje:

  • A honlap elkészülésének ideje fél év - viszonylag hosszú
  • A fizetés időtartama 12 hónap, s a teljes összeg kifizetéséig a további fejlesztések ára egyösszegben fizetendő, vagy az eredeti teljes ár kifizetése után van mód újabb részletfizetéses konstrukcióra.
  • Összességében több időt kell a megrendelőnek is a honlap készítésével foglalkoznia, mintha folyamatosan készülne - üres idő közök keletkeznek a haladásban.

Időterv(1):

  • Elkészülés időtartama: 6 hónap a szerződéstől a honlap átadásáig,
  • Konzultációk sűrűsége: hetente egy alkalommal, kb 3 óra
  • Tesztelés időtartalma: 6 hónapon keresztül, funkciónként történik, továbblépés a funkció megfelelő működését követően.

Honlap bérlet konstrukció

Honlap bérlet - egy remek megoldás

- amikor nem tud vagy nem akar egyszerre nagy összeget költeni a honlapra, sokkal szimpatikusabb a havi egyenlő részletekben fizetendő bérlet, amelynek minimális ideje 6 hónap.
- amikor időt kíván hagyni maga és kollégái számára az egyes új funkciók betanulására, alkalmazásuknak elsajátítására.

Honlap funkciók:

Minimális bérleti idő: 6 hónap, s a továbbiakban korlátlan ideig tart.

1. A 0. azaz induló honlap funkciót kapja (leírása), havi 2 óra tanácsadással a honlap üzemeltetéséhez , az esetleges felmerülő további bővítéseket a külön meghatározott díj ellenében kérheti, ezzel tudja gyorsítani honlapjának a fejlesztését, anyagi lehetőségei szerint.

2. A honlap üzemeltetéséhez használhatja jelen honlap zárt belső - csak ügyfelek által elérhető - információs részét.

3. A hatodik hónapot követően
- havonta - kérhet egy újabb funkciót a honlapjához vagy
- havi 2 óra tanácsadást a honlap üzemeltetéséhez, vagy
és
- használhatja az ügyfelek számára készített zárt, belső webfelületet, annak minden részével (Üzemeltetők kézikönyve, leírások, oktató anyagok, forum,... )

melynek díját a bérleti konstrukció díja magában foglalja.

4. A tárhely bérleti díja a honlap bérlettől függetlenül fizetendő, a honlap bérlet mellett viszont a tárhely bérleti díja félévente fizetendő előre (az éves bérleti díj felét).
A tárhely bérletről részletesen itt olvashat.

5. A honlap bérlet felmondására két hónap áll rendelkezésre, s egy évi bérlemény után a saját tulajdonba kerül, tovább vihető, átköltöztethet, amennyiben nincs megelégedve a GevaPC szolgáltatásaival.

Honlap bérleti díj: 12 000 Ft/hó

Amennyiben gyorsabb fejlődést szeretne elérni honlapjával, és rendelkezésére áll a bérletre nagyobb összeg, úgy a szolgáltatások tovább bővíthetők: magasabb óraszámban tanácsadással, több új modullal.

Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a GevaPC-vel, hogy megbeszélhessük az Ön bérleti konstrukcióját.